Hit Gyülekezete Szekta – Kuruc.Info - NéV Szerinti SzavazáSsal DöNtenek A Hit GyüLekezetéRőL

Idézet Szilágyi András cikkéből, amit Bartus László " Fesz van " c. a Hit Gyülekezete valódi arcát bemutató könyvéről írt. "A vallás veszélyes üzem, a visszaélések lehetősége talán itt a legnagyobb. " (Bartus László) ".. nézetrendszert finoman megtámadva, annak képviselője megerősödik igazsága védelmezésében. " (PRATKANIS, A. és ARONSON, E. : A rábeszélőgép. Budapest, AB OVO, 1992. ) " A félelem az elme gyilkosa" (A Dűne c. film) "A vallási vakhitnél és az ehhez szorosan kapcsolódó logikailag, valamint tudományosan bizonyított tények tagadásánál nem ismerek veszélyesebbet ezen a bolygón. " (Kovács Zoltán - Jómagam) A honlapot azért hoztam létre, hogy felhívjam mindenki figyelmét a manapság egyre jobban terjedő szektákra. Egyszer majdnem sikerült egy szektának engem is behálóznia. Nem sok kellett hozzá, hogy szektás legyek, de hamar rájöttem a "keresztény gyülekezetek" mögött rejlő pszichológiára, arra, hogy miként akartak engem is behálózni és úgymond droiddá tenni. A csevegő oldalon gyakran tartózkodom általában 'csak1békés_srác' vagy 'Utasinformátor' néven.

Hangos biblia hit gyülekezete

Anti-szekta: Egy portál az egyre jobban terjedő szekták veszélyeiről - Valamint vallástudományi ismeretterjesztés - G-Portál

A találkozón szinte csak szektások voltak, egy nem oly' rég megalakult fundamentalista világvégeváró pünkösdista gyülekezet tagjai. A találkozón megtérésről, Jézusról volt szó. Rendkívüli hatással voltak azok az emberek rám. Csak később jöttem rá, hogy ez a pszichikai ráhatásuk a másik emberre a behálózás technikája (Teológiai dolgokba, hogy miről volt szó konkrétan és miről nem, most nem kívánok belemenni. A nyitólap modulnak nem ez a célja. ). A találkozó után nagyon sokat gondolkodtam, majd elkezdtem utánanézni az Interneten és a szakirodalomban ezeknek a gyülekezeteknek és beszéltem a chat-en ex-gyülekezetesekkel is. Ekkor jöttem rá, mi is történt valójában: egy szekta majdnem elragadott engem is. Mivel a magam módján én is hívő ember vagyok, nagyon örülök, hogy hallgattam annak a belső sugallatnak, ami arra utalt, hogy ez nem helyes út, amin ők járnak és hála Istennek, nem tudott behálózni a szekta. Ezután amolyan magánnyomozást kezdtem a szekták után. Elhatároztam, hogy amit tudok megteszek azért, hogy a szekták minél kevesebb embert tudjanak elragadni, legyen szó akár keresztény vagy akár más jellegű szektáról.

Megjelent a HETEK legújabb lapszáma, amely, mint mindig, most is számtalan érdekes témával várja olvasóit! Ízelítő e heti lapszámunkból: • Magyarok menni Afrika: egyelőre csak lehetőség a déli nyitás.... • A kettészakadt Magyarország: Drog, erőszak, nihil az elszigetelt vidéken. • Nem a tolerancia vallása: hindu kegyetlenkedés a keresztényekkel szemben. • A múltat végképp eltörölni: jakobinus példákat követnek a mai zavargások szervezői. • Szabad-e héberül hirdetni Jézust? Izraelben betiltották az első helyi zsidó-keresztény tévécsatornát. További érdekes cikkek a Hetek legfrissebb számában, valamint a hetilap weboldalán: # Hetek See More The latest issue of the WEEK has been published, which, as always, is waiting for its readers with many interesting topics! Taste from our page issue this week: • Hungarians to go Africa: for now, the opening of the south is only possible. • The broken Hungary: Drug, violence, nihil in the isolated countryside. • Not the religion of tolerance: Hindu cruelty to Christians.

Hit gyülekezete zsidó szekta

  1. Kemény pályás kerékpáros póló – Wikipédia
  2. Hogyan alkudjunk házra
  3. Glamour napok 2019 november
  4. Hit gyülekezet szekta
  5. Étkezési zselatin 500 500g lyrics
  6. Kerek egy esztendő ősz komplex tevékenységek az óvodai környezeti nevels
  7. Kinizsi pál általános iskola

Ahogy volt az legutóbb az offshore cégeket szolgáló kormánypárti javaslatról is, amikor Novák Elődöt egyszerűen eltiltották a szavazástól. A legemlékezetesebb név szerinti szavazás arról az Alaptörvényhez benyújtott jobbikos módosító javaslatról szólt, mely a magyar földnek és ivóvízkincsnek alkotmányos védelmet biztosított volna, de hazaáruló módon leszavazta azt az Országgyűlés, a külföldieknek is eladhatóvá téve nemzeti kincseinket. Érdemes összevetni ezt azzal, amikor még a termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelméről hazudozott Orbán: ()

Rejtett kamerával a Hit Gyülekezete “szeánszain” (frissítve!) | Betyársereg

hit gyülekezete szekta video

Fesz van - A Hit Gyülekezete másik arca by Bartus László Open Preview See a Problem? We'd love your help. Let us know what's wrong with this preview of Fesz van - A Hit Gyülekezete másik arca by Bartus László. Thanks for telling us about the problem. Be the first to ask a question about Fesz van - A Hit Gyülekezete másik arca it was ok Average rating 2. 00 · 4 ratings 1 review Start your review of Fesz van - A Hit Gyülekezete másik arca Sajnos emberek ha hosszú ideig maradnak vezető pozícióban, teljesen a fejükbe száll a hatalom. Különösen veszélyes tud lenni, ha valaki egy mega-gyülekezet vezetője. Bartus László nagyon részletesen belemegy a Hit(etés) Gyülekezetének a belső dolgaiba. Azelőtt kicsit erősnek gondoltam ezt a "szektázást", de sajnos ez a gyülekezet úgy működik mint egy szekta. A vezető pásztor elferdíti a bibliai történeteket a saját mondandójára és aki nem ért egyet vele, azt szétdarabolja lelkileg... Ismerek egy p Sajnos emberek ha hosszú ideig maradnak vezető pozícióban, teljesen a fejükbe száll a hatalom.

Anyaország:: 2011. július 3. 18:19 Történelmi egyház vagy cionista bizniszszekta? - teszi fel a kérdést a Jobbik, melyet a fősodratú média igyekszik elhallgatni. Az Országgyűlés hétfőn dönt az egyházügyi törvényhez benyújtott módosító javaslatokról, köztük név szerinti szavazással a Jobbiknak arról a pikáns javaslatáról is, miszerint a Hit Gyülekezetét töröljék az államilag kiemelten támogatott egyházak közül - értesült a Németh Sándor cionista szektavezér az övéi közt: Lomnici(onista) Zoltán (balról), Deutsch Tamás (a harmadik sorban) és mások... A jövőben három kategóriába sorolják az egyházakat; ez első kettő közt lényegi, érdemi különbség nem lesz, csak kellemetlen volna a Hitgyülit rögtön a történelmi egyházak közé sorolni. A jövőbeli irányt jelzi, hogy maga a "történelmi egyház" megnevezés is megszűnik, így nem lesz akadálya a cionista szekta későbbi előléptetésének, nyíltan az első kategóriába. Hacsak most ki nem szavazzák, ahogy törölték az egyházak sorából a szcientológusokat is, nagyon helyesen.

április 4, 2014 a Hírmondó Egy hazafi rejtett kamerás felvételei, amelyből kiderül, hogy valójában Izrael földjét kell imádnunk és zsidó testvéreinket kell áldanunk, Isten helyett. Mit is mondhatnánk? Isten nevében átkozódni, szitkozódni valakinek rosszat kívánni, nem éppen keresztény gondolkodásra vall. A Hit Gyülekezete valódi arca, és ez most sajnos nem humor. A valóság az, hogy sötét erők szolgálatában áll egy olyan szekta, amely állami milliárdokon kampányol nem csak a Jobbik ellen, hanem nemzetünk minden harcos gondolkodású emberével szemben, Izrael mellett. A videós leleplező anyag második részében tovább gyűrűzik a zsidóimádás és a kereszténység ostorozása. A gyűlölet csak úgy sugárzik a szavakból, hát ők Isten nevében beszélnek? Rejtett kamerával a Hit Gyületkezetében… by kovacs-istvan1889 Alább látható a kampány legmocskosabb prédikációja. A legutóbbi híradásunkban még a kampány humoros oldalát próbáltuk megmutatni, de akkor még nem sejtettük, hogy valódi leleplező videót is kapunk a Gyűlölet Gyülekezetéről.

  1. 1116 budapest érem utca 2
  2. Eladó családi ház zalaegerszegen
  3. Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2019 jogszabály